FőoldalOnline tanácsadás
 

Feliratkozás hírlevélre

Szendi Gábor: A sikeres félénk

Megjelent: Boss Magazin 2003 december 51-54.old

Ha kiszámítanánk a világ évi szenvedéstermelését, a félénk és szégyenlős emberek valószínűleg listavezetők lennének. Felmérések szerint az emberek majd ötven százaléka vesz részt a termelésben, ki egész nap, hivatásként félénk, mások csak bizonyos alkalmakat ragadnak meg, hogy egy kis gyötrelmet okozzanak önmaguknak. A félénkség, gátlásosság és szégyenlősség – csak azok kedvéért, akik nem ismernék ezt az érzést – kellemetlen feszültséget, kényelmetlenségérzést és különféle testi tüneteket okoz különösen idegenek jelenlétében, vagy új helyzetekben.

A félénkség nem betegség, hanem egy temperamentum típus; nem lehet „leszokni” róla, de megoldható, hogy az ember ne essen el saját lábában.

Kicsit bővebben, ha lehet

A félénkség részben öröklött, részben szerzett fokozott érzékenység az újdonságra, a változásra és a társas helyzetekre. Nevezik ezt fokozott reakciókészségnek vagy izgathatóságnak is, ami – az öröklött formájában- már csecsemőkorban is megnyilvánulhat gyakori sírásban, új ingerekre való nyugtalan reagálásban.

A félénk ember tart az új, váratlan, ismeretlen helyzetektől, szorongva, aggodalmaskodva néz ezek elébe, ha teheti, elkerüli, de életére mégsem jellemző az ilyen típusú kihívások folyamatos kerülése. Ennek oka, hogy a félénk embert egyszerre jellemzi a vágy a többi ember után és a többi embertől való félelem. Társas helyzetekben, idegen környezetben, váratlan körülmények közt a félénk ember gátolttá, zavarttá, feszengővé válik, ilyenkor szoktuk kávéval leönteni magunkat, vagy lerántani az abroszt a leveses tállal. A félénk ember különféle kellemetlen testi tüneteket él át, pl. patakokban folyik róla a víz, vagy a feje olyan lesz, mint egy frissen hámozott cékla, s persze attól tart, mindezt mások is észlelik (még szép!), és negatívan ítélik meg (mi mást tehetnének?). Mivel a csetlés-botlás, kukaság, elcsukló hang és a zavar egyéb jelei már kora gyermekkortól kísérik a gátolt ember életét, az volna csoda, ha nem alakulna ki fokozatosan egy elégtelenség vagy csökkentértékűség érzés, ami viszont a meglévő sutaságot olyan exponenciális függvénnyé alakítja, mely a végtelenbe tart.

A félénkség tipikus helyzetei – pusztán csak mazochista élvezetből felsorolva -:

-ismerkedés új emberekkel (pláne, ha vonzóak, lenyűgözők és tekintélyesek), új munkahellyel (pláne, ha nagy előrelépés volna), új feladatokkal (pláne, ha most derül ki, mit érünk)

-kötetlen, spontaneitást követelő társas helyzetek, különösen, ha éppen mi kerülünk sorra: ilyenkor minden vicc bárgyúnak tűnik, és örökre megbánjuk hogy valaha volt bármiről is véleményünk

-önfeltárás, önmagunkról való spontán beszéd: ha még valaki nem tudná, most elmondhatjuk, hogy teljesen szürkék és jelentéktelenek vagyunk

-intim helyzetek, nemi szerepek, szexualitás: úristen, mi van ha én értem félre, mi van ha ő érti félre, de az tuti, hogy nem lehet nem félreérteni

-saját érdekek képviselése: tudod mit Nyuszika, kell a fenének a fűrészed

-mások által való megfigyelés és megítélés lehetősége: vajon most legurulok a lépcsőn, vagy még élve feljutok a színpadra

Ahogy Erving Goffman szociálpszichológus mondja: ilyenkor a Másik Személy vagy a Célszerű Cselekvés helyett mi magunk kerülünk saját figyelmünk fókuszába. Ez még nem is volna baj, ha valamiféle öncsodálattal folyamatosan azt konstatálnánk, milyen lefegyverzőek és elbűvölőek is vagyunk. De a gátlásos ember maró gúnnyal vagy szánalommal szemléli önmaga téblábolását, ami egyfajta vesszőfutássá alakítja a mások számára mindennapi helyzeteket is. (Apropó, lehet, hogy Erving is félénk?)

A gátoltság biológiája

Gyökerét tekintve kétféle félénkséget szoktunk megkülönböztetni: az öröklött és a szerzett félénkséget. A személyiség genetikai vagy biológiai alapjait a temperamentum jellemzők képviselik. Az elmúlt évtizedekben több kutatócsoport egymástól függetlenül mutatta ki, hogy létezik egy alapvető temperamentum dimenzió, amit nevezhetünk a gátoltság mértékének. Ennek egyik végpontján a nem-gátolt temperamentum (ami nem azonos a gátlástalansággal!), másik végpontján a gátolt temperamentum áll. Vizsgálatok szerint az újszülöttek és csecsemők kb. 20%-a gátolt temperamentumú, ők a genetikusok kedvencei. Felnőtt korra viszont már az emberek majdnem fele félénk. Feltételezhető tehát, hogy a gátolt emberek többsége szorgos szülői ráhatásra képzi magát át felszabadult gyermekből gátlásos felnőtté. Nem kell sokat találgatnunk, hogy csinálhatták szüleink, az ellenkezője a nehezebb.

Hogy fejest ugorjunk a gátoltság biológiájába, nézzünk szembe azzal a ténnyel, hogy az agyban létezik egy jutalmazó rendszer és egy viselkedésgátló-büntető rendszer. E kettő civakodik a viselkedés kontrolljáért. Az előbbi a bal, utóbbi a jobb homloklebenybe van beépítve.

Anyjukhoz már kötődő csecsemőket EEG-vel vizsgálva kiderült, hogy akiknek nyugalmi helyzetben a jobb oldali homloklebenyük felett volt fokozott aktivitás mérhető, azok elsírták magukat, amikor a mama kiment a szobából, míg a másik társaság, akiknek a bal homloklebenyük volt az aktívabb, azok nem sírtak. Vagyis akiknek a jobb oldalon lévő viselkedésgátló rendszere túlműködik, az sokkal szorongósabb, izgulékonyabb, s később ő lesz a gátolt gyermek, majd felnőtt.

És mi a helyzet azokkal, akik nem gátoltnak születtek, csak anyuci és apuci kitartó edzése nyomán váltak azzá? Náluk szintén kimutatható a jobb oldali viselkedésgátló rendszer túlműködése, amit a következő okfejtéssel vezethetünk le. Nemcsak a testrészeknél, hanem az agynál is úgy van, hogy amit többet használunk, az megizmosodik. Ha valakit sok szorongató élmény ér kicsi korától, annak a szorongásközpontja lesz a fejlettebb, függetlenül attól, hogy a szülei azt „életre nevelésnek”, vagy szándékos gyötrésnek nevezik.

Hogy megértsük a két rendszer együttműködését, figyeljük meg, mi játszódik le kísérleti alanyunk agyában, amikor egy koktélpartin megpillant egy vonzó külsejű, ellenkező nemű egyedet. Elég nagy távolság esetén egyértelműen a jutalmazó rendszer lép működésbe, s ez közelítő aktivitásra serkenti alanyunkat: „Muszáj megismernem őt!” Ahogy azonban kísérleti személyünk szorgalmasan araszolgat, egy képzeletbelinek tűnő, de annál valóságosabb ponthoz közeledve érdeklődését egyre jobban átszínezi a mardosó kétely és szorongás. Tekinthetjük szorgalmi házi feladatnak, hogy mindenki összegyűjtse az ő fejében ilyen pillanatokban megjelenő kínzó gondolatokat. Saját gyűjtésemből egy-két jellegzetes darab: „Na majd pont rám lesz kíváncsi”, „Na és mit mondok, mit akarok tőle?”, „Mi lesz, ha értetlenül bámul rám, miközben én lassan süllyedek el a padlóban?”

Tudományos megközelítésben itt a közeledési-elkerülési tendenciák konfliktusáról van szó, s hogy végül odalépünk-e célszemélyünkhöz, avagy kétségbeesetten belemenekülünk egy salátás tálba, az pusztán a két rendszer erőviszonyaitól függ. Ezt az egyoldalúan negatív felállását szokás alkoholbevitellel pozitív irányba eltolni, ugyanis ez a vegyület a viselkedésgátló rendszer aktivitását gátolja, de hosszú távú megoldásként persze nem javasolt.

 

 

Wanted!

Ha kirakjuk a tipikus, születetten gátolt ember mozaikképét, akkor a kiadott körözésben ez állna:

Legvalószínűbben augusztus-szeptember környékén fogant. Sovány, kék szemű, arca keskeny. Balkezes, vagy kétkezes, esetleg kétbalkezes. Lehet, hogy később tanult meg beszélni. Kiskorában félénk és ragaszkodó, amolyan anyámasszony katonája volt. Fokozottan félt a szülőktől való elválástól (óvoda, táborok, iskola), és félt a sötétben. Idegeneknél anyjába vagy apjába csimpaszkodott, elbújt mások elől. Túlreagálta az erős ingereket és szagokat. Válogatós volt az ételekben. Kedvelte az állandóságot, mindenféle rutinokat és szabályokat talált ki az állandóság és megszokottság fenntartására. Gyermekkorában tartott kortársaitól. Vágyott rájuk, figyelte játékukat, de gyakran húzódozott közéjük állni a játékba. Az iskolában kiderült, hogy olvasási zavara van, esetleg dadogott. Szaglása érzékeny, mindenféle allergiában szenved, pl. szénanáthában, de asztma is szerepelhet a körtörténetében. Szívverése nyugalmi helyzetben is fokozottabb (80-90 ütés/perc), sőt már magzati életében is magasabb szívfrekvencia jellemezte. Légzésével problémái vannak, zárt helyeken gyakran légszomjat érez. Hangszálát feszesebbnek érzi, ezért hangja esetleg magasabb, vékonyabb, erőtlenebb. Gyorsan felizgul ártalmatlan helyzetekben is, és nehezen nyugszik meg.

Aki felismeri, legyen óvatos vele. Könnyen megbántódik.

A félénkség előnyei

Most jön ugye az, hogy „Pistike nem is kocka a fejed”? Nem, nem, én ennél azért jobb érveket is tudok. Pistikének igenis kocka a feje, de miért baj az?

Játszunk el a gondolattal, hogy valahogy kikapcsoljuk átmenetileg a viselkedésgátló rendszerünket. Ilyen a valóságban is van, pl. pszichopata gyerekeknél kimutatható, hogy a jutalmazó központ aránytalanul túlműködik a viselkedésgátló rendszerrel szemben. Amikor ezek a gyerekek laboratóriumi körülmények közt olyan játékautomatával játszottak, melynek nyerési-vesztési esélyét a kutatók manipulálták a szomszéd szobából, akkor az derült ki, hogy a kezdeti nyereségen a gyerekek annyira felbuzdultak, hogy amikor veszíteni kezdtek, nem tudtak leállni, és végül mindenüket eljátszották. Túl vonzónak tűnt a nyerés lehetősége, szemben a folyamatos vesztés realitásával. Cseréljük ki a játékautomatát a gazdasági versenyre, és a gyerekeket pedig egy menedzsmentre, s máris előttünk áll az extraprofitra törő, de a csőd veszélyét kockáztató cég.

Az evolúció során a jobbfélteke specializálódott a veszélyészlelésre, s a viselkedésgátló rendszer szorongással jelzi, hogy jéghegy közeledik. Ez a jéghegy lehet akkora, mint ami a Titanic katasztrófáját okozta, de félénkeknek a jégkristályok is elégséges figyelmeztető jelek. A félénk ember számára fontos a mások véleménye-jóérzése, ezért szociálisan sokkal szabálykövetőbb, jobban igyekszik tekintettel lenni másokra. Jó és lelkiismeretes, megbízható munkaerő, hiszen belső okokból állandóan ellenőrzi magát és munkáját, hajtja a lelkiismerete. Vezetőként óvatos, nem kockáztat fölöslegesen. Brókernek persze nem való.

A félénk létezés variánsai

Hogyan is élnek a félénk emberek? Némelyikük rejtőzködő életmódot folytat, mert nem bírja elviselni az állandó szorongást és elkerülési késztetést, melyet a számára veszélyes helyzetek keltenek benne. Állandóan igyekszik kontrollálni magát, merev a tartása, merev az arca, mosolya sokszor kényszeredett, hebeg-habog, eltéveszti a szavakat, elpirul, szíve indokolatlanul is hevesen kalapál, tenyere izzadt, hangja beszéd közben elmegy vagy remeg, izmai feszültek, gyakori a kézremegés és szemkönnyezés. Mozgása szertelen, rosszul koordinált, sokat fészkelődik, nyugtalan, kerüli a szemkontaktust. Nők könnyebben viselik félénk temperamentumukat, hisz ez egybecseng a Nyúl csillagképben született férfiak nőideáljával.

Bár a félénkség egyáltalán nem betegség, a gátolt személyiségű emberek közt sokkal gyakrabban alakul ki a szociális fóbia, amikor a társas helyzetek, a figyelem központjába kerülés, a mások előtt való evés, stb. már oly fokú szorongást kelt, hogy a személy élettere beszűkül, szorongása irreális méreteket ölt.

Más félénkek viszont lemennek agresszívba vagy destruktívba, a félelmetesség vagy deviáns külső ugyanis megvéd a közvetlen, zavarbaejtő intimitástól és közelségtől. Könnyű elbújni a vadember szerepe mögé. A harag, az agresszió és az ellenségesség tipikusan olyan érzelmek, melyek a balféltekei közelítő aktivitást serkentik („Mingyá odamék és szét lappítom afejed.”), ezáltal csökkentik a jobbféltekei szorongásközpont aktivitását.

Egy újabb sorslehetőség félénkeknek az „erőltetett extrovertáltság”. Igen sok közszereplőről, színészről, tévészemélyiségről derül ki, hogy valójában gátolt temperamentumúak, és már pályaválasztásukkal is félénkségük ellen akartak küzdeni. Mindennapi helyzetekben sokszor tapasztalni túlzott harsányságot, erőltetett könnyedséget részükről. Ez azonban általában csak személytelen helyzetekben, felszínes ismeretségekben működik, valójában ezek az emberek ugyanúgy félnek attól, hogy személyük hosszú távon érdektelen, nincs mondanivalójuk, s kiderül majd, mennyire keveset is érnek. Ez az út tehát nem egyértelműen pozitív, ugyanis nem valódi megküzdést, hanem sokkal inkább a probléma „legyűrését” jelenti. Ezek az emberek sokszor társadalmilag sikeresek, de titkon sok szenvedést okoz nekik az állandó erőfeszítés és a hajlamaikkal ellentétes életstílus kényszere. Sok híresség a magánéletben sikertelen vagy magányos. Az „erőltetett extrovertálságot” sokszor ajzószerekkel, vagy éppen szorongáscsökkentőkkel, alkohollal lehet tartósan fenntartani.

Nem tűnhet bíztatónak, hogy eddig csupa hepe-hupás sorslehetőséget soroltam föl, mely mind könnyen vezet kátyúba.

A gátolt lények számára az igazi megoldás a sikeresen félénkség, ami azt jelenti, hogy az ember megismeri saját személyiségét, temperamentumát, megtanulja azt elfogadni, igyekszik olyan szociális készségeket elsajátítani, melyekkel sikeresen tudja kezelni saját szociális deficitjeit, megtanulja testi reakcióit csillapítani, ill. elfogadni, és nem hagyja, hogy a félénksége határozza meg életét, céljait. A sikeres félénkség leginkább gyermekkorban alapozódhat meg, amikor a szülők -felismerve gyermekük sajátosságait-, segítenek neki abban, hogy ezeket elfogadva, ezekkel együtt építhesse fel a sikeres, megelégedett, boldog életét. Természetesen, ha mégsem jött össze egy tankönyvben is idézhető minta-gyermekkor, attól még a félénkség felnőttkorban is „megszelídíthető”.

 

Az Élet egy tanfolyam

Hogy lehetek pont én ilyen szerencsétlen?

A félénkség nem jellemhiba és nem gyengeség, hanem biológiai adottság, amellyel meg kel tanulni együtt élni. Ha átkozzuk magunkat és a sorsot, semmivel nem lesz könnyebb.

Az újdonság, változás szorongást kelt.

A félénk emberek információ-feldolgozó kapacitása kisebb, mert ahogy a vírusellenőrző programok is lelassítják a számítógépet, úgy az ő agyuk is alaposabb veszélyelemzést végez minden új helyzetben. Ez oda vezethet, hogy gyorsabban kell dönteni, válaszolni, cselekedni, mintsem az végiggondolható. Hagyjunk, vagy kérjünk időt, ne engedjük, hogy az események úthengerként lapítsanak minket agyon. A már megoldott helyzetek legközelebb kisebb szorongást váltamnak ki!

Lassú felengedés társas helyzetekben.

Ezt lassú bemelegedésnek nevezzük. Mindig vannak, akik elsőként pattannak ki a táncparkettre, ők gyorsindítóval rendelkeznek. Fogadjuk el, hogy mi nem ilyenek vagyunk, de korábbi tapasztalatainkra gondolva biztosak lehetünk abban, hogy majd „beindulunk”, csak nekünk szükségünk van egy időre, amíg magunkra találunk az új helyzetekben. Ne hagyjuk magunkat sürgetni ilyenkor, és ne érezzük magunkat „szerencsétlennek”, hiszen nem vagyunk egyedül! Megfigyelték, hogy a félénk emberek - nyilván önértékelési problémáik miatt-, új helyzetben mindig a legsikeresebben kommunikáló, legfelszabadultabb emberekhez mérik magukat. Vegyük észre, hogy sokan mások is olyanok (vagy még „olyanabbak”), mint mi.

Közeledés-elkerülés konfliktusa.

Vágyunk valamire, de utolsó pillanatban hátrahőkölünk, aztán meg gyávának érezzük magunkat, de az alkalom már elillant. Az elkerülési tendenciák nyilván azért erősödnek fel, mert túlértékeljük azt, ami történhet. Maximum nem leszünk szimpatikusak. Ám minden hezitálással lehetőségeket veszítünk, és sosem tudjuk meg az igazat. Továbbá minél tovább tartózkodunk a két ellentétes tendencia „semleges zónájában”, annál jobban el fogunk bizonytalanodni. Legjobb tehát nagy levegőt venni, és próbálkozni.

A kockázatok túlértékelése.

A félénk emberek általában túlértékelik azt a hatást, amit keltenek másokban, úgy érzik, mindent eldöntő beszélgetést, előadást folytatnak, viselkedésükből, megjelenésükből mások végletes következtetéseket vonnak le.

További gondolkodási torzítás, hogy túlértékelik saját szerepüket a másokra tett hatásuk irányításában. Úgy érzik, rajtuk múlik, kedvelni fogják-e őket, sikert fognak-e aratni, ezért minden zavarért, elutasításért, vagy akár közömbös reakcióért rögtön magukat vádolják. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a rólunk alkotott benyomást sokkal kevésbé tudjuk befolyásolni, mint azt hinnénk.

A testi tünetek túlértékelése

A leggyakoribb zavaró tünetek az elpirulás, a kézremegés és a verejtékezés, mivel ezek mások számára is láthatóak. Akinek ilyen tünetei vannak, igyekszik elrejteni őket, de terápiás tapasztalatok azt mutatják, hogy a tünetek eltitkolására tett erőfeszítések éppen hogy fokozzák a tüneteket. Szociális fóbiások kezelésénél alkalmazott technika, hogy a tünetet nem titkolni kell, hanem reklámozni. „Akkora megtiszteltetés Önök előtt szólni, hogy nem lepne meg, ha elakadna a hangom”. Ne akarjunk tökéletesnek látszani! Kennedy az elnökválasztási kampány tévé vitájában véletlen leöntötte magát kávéval. Népszerűsége másnap ugrásszerűen megnőtt. Kiderült, hogy ő is ember.

Másoknak ellentmondani, jogainkat megvédeni

Az ellenvélemény nem ellentámadás, hanem információnyújtás, új szempont felvetése. Nem várhatjuk, hogy mások helyettünk is gondoljanak arra, ami esetleg csak nekünk juthat eszünkbe.

A félénkség egyik jellemző helyzete, amikor nem merünk valamit szóvá tenni, megreklamálni, vagy szívességet kérni. Ha eddig azon tépelődtünk, hogyan kérjük meg szemben üllő kollégánkat, hogy ne fújja képünkbe a füstöt, gondoljunk arra: Jogom van egészségem védelmében füstmentes szobában dolgozni. Igényeink kiegészítése a „jogom van” mondatrészecskével alapvetően meg tudja változtatni a mondat jelentését. A filmbeli zsaruk sem azt mondják: „hallgathat”, hanem azt, hogy „jogában áll hallgatni”. Vagyis nem mások engedélyétől függünk, hanem jogaink vannak.

Mások sokkal ügyesebbek

Ez természetes, azért van, mert tudnak valamit, amit mi még nem. Lessük el tőlük, hogy csinálják. Kedvenc mondásom: „Az Élet egy tanfolyam”. Minden helyzet kihívás, és minden helyzet megoldható – csak nem mindig kapásból. Örüljünk a félsikereknek is.

Gyógyszerek szedése

Nem javasolt, de legyünk realisták: olykor tele van a hócipőnk magunkkal. Az un. bétablokkolók gátolják a verejtékezést, a szívkalimpálást, a kézremegést, a beszédproblémákat, mert csökkentik a fokozott szimpatikus idegrendszeri aktivitást. Mivel a szívre is hatnak, nem árt orvosa tanácsát kikérni, hátha bevallja, hogy ő is bekap egy-egy szemet olykor. A nyugtatókról azt kell tudni, hogy vannak olyan típusok, melyek egyáltalán nem okoznak álmosságot.

Nem a gyógyszerek alkalmi szedésével van gond. Életbevágó állásinterjún nem biztos, hogy érdemes az egészséges életideál oltárán egy jó állást feláldozni. A rendszeres szedés viszont erős hozzászokást alakit ki, továbbá a nyugtatók gátolják a félelem kioltódását, amit a sikeresen megoldott helyzetek eredményeznének.

Remélem ez a cikk új fordulatot jelent életében. Olyasmire gondolok, hogy talán most döntötte el végleg, hogy soha többet nem akar ilyen cikkeket elolvasni, vagy sikerült bogarat ültettem a fülébe, hogy a félénkség talán nem is olyan pokoli dolog. Pistike kockafejű, de azért mi szeretjük.














































 

 

 

 

 

 

}